HTML

Berliner

Blog Berlinről, Németországról és néha majd a currywurstról is. Napi sajtószemle és egy csomó minden a híreken túlról. Nena-klipeket közreadni nem fogunk, Hape Kerkelingről lehet szó. Rajongj értünk Facebookon!

Lájkolj!

Miről írt ma a német sajtó? 2009. december 9.

2009.12.09. 14:54 bukovics


 
+ Nincs egyértelmű tudományos bizonyíték arra,
hogy a Tamiflu nevű gyógyszer – amire eddig az újinfluenza elleni csodaszerként tekintettek Németországban – valóban véd az influenza súlyosabb szövődményeitől, így például a vírusos tüdőgyulladástól, írja a Spiegel.de egy, a British Medical Journalben megjelent friss tanulmány alapján. A szerrel eurómilliárdokat kereső svájci Roche vállalat kétségbe vonja a tanulmány megállapításait, szerintük a WHO nem alaptalanul ismerte el a Tamiflu fontos szerepét a járvány elleni küzdelemben. Német szakértők közben arra figyelmeztetnek, hogy a H1N1 télen kezd majd csak igazán járvány lenni.

+ A baloldali antiszemitizmus kérdését járja körül a taz egy hosszú, nagyon érdekes riportban. Ennek apropóját az adja, hogy október 25-én Hamburgban erőszakkal akadályozták meg Claude Lanzmann Miért Izrael? című filmjének bemutatóját. Az 1972-es filmben a rendező izraeli értelmiségieket, rendőröket, munkásokat kérdez arról, miért szeretnek a közel-keleti államban élni. A filmbemutatóra érkezőket megütötték, zsidó disznónak nevezték. A tettesek az Internationaler Zentrum B5 nevű radikális baloldali szervezet tagjai voltak. Közben a különböző balos szervezetek alig győznek elhatárolódni.

+ Annak ellenére, hogy a német a világ egyik legdrágább egészségügyi rendszere, átlagos eredményeket produkál csak – derül ki az OECD kedden megjelent tanulmányából, amit a Frankfurter Allgemeine Zeitung mai számában elemez. A szervezet főtitkára szerint sok más OECD-országban egészségesebbek az emberek, hosszabb ideig élnek, úgy, hogy az egészségügyre jóval kevesebbet költenek a németeknél. A pénz Németországban az OECD szerint leginkább kórházi ágyak fenntartására, drága gyógyszerek vásárlására, relatív magas orvosi fizetésekre megy el. A német állampolgárok 2007-ben az ország GDP-jének 10,4%-át költötték egészségbiztosításra. Helyette költhettek volna inkább egészséges ételekre: az OECD adatai alapján a német fiatalok alig sportolnak, és ritkán esznek zöldséget és gyümölcsöt.

+ Erőszakos hittérítőket képeznek Berlinben? Heinz Buschkowsky, Berlin-Neukölln SPD-s polgármestere simán elképzelhetőnek tartja, hogy Gotteskriegereket, hitüket akár erőszakkal is terjesztőket képezzenek Berlin egyes mecseteiben. Az N24 hírcsatorna háttérműsorában elmondta: tudja, hogy kerületében melyek azok a muzulmán imahelyek, ahol „a gyerekeket agymosának vetik alá, és ahol nem igazán tudjuk eldönteni, hogy tényleg a hitről van szó, vagy inkább Gotteskrieger-képzésről”. A hetek óta tartó iszlámvita legújabb fejleményét ezúttal a BZ-ben olvastuk.

Szólj hozzá!

Címkék: berlin iszlám egészségügy antiszemitizmus sajtószemle taz faz spiegel bz

A bejegyzés trackback címe:

https://berliner.blog.hu/api/trackback/id/tr911585893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása